Kelly IT Szeminárium
Ami kezdetben csak néhány idealista programozó álma volt, ma megkerülhetetlen piaci tényező lett: a nyílt forráskódú szoftverrendszerek világszerte nagy népszerűségnek örvendenek, és komoly alternatívaként jelennek meg a vállalatok IT stratégiájában. Ez nem csoda, számos előnyük mellett az ingyenes licencű szoftverek használatával több tízmillió forintot is megspórolhatunk a szervezet méretétől függően. Érdemes tehát egy IT rendszer kiépítésénél vagy bővítésénél megfontolni a szabad licencű szoftverrendszerek használatát, hangzott el a Kelly Services Hungary IT üzletágának szemináriumán 2010. április 8-án.
Nyílt forráskódú szoftverek: akár több milliót is megtakaríthatunk velük
A Kelly IT Szemináriumot azzal a céllal hoztuk létre, hogy biztosítsuk a kötetlen, de a szakmai jelleget szem előtt tartó konzultációt Magyarország IT vezetői és IT szakemberei között.
A rendszeresen megrendezett találkozókon, a legérdekesebb és legaktuálisabb témákkal, illetve a témában releváns tapasztalattal rendelkező szakemberek előadásaival várjuk vendégeinket.
Tekintse meg a korábbi szemináriumok összefoglalóját is.
